Elfogadta pénteken a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében a különnyugdíjakat ezután kizárólag az infláció mértékéhez igazítva növelik, nem az ágazati bérfejlesztés alapján, a járandóság összege ugyanakkor nem lehet nagyobb a jogosultak addigi nettó bérénél/zsoldjánál.

A jogszabály a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a hírszerző szolgálatok, a Számvevőszék alkalmazottait, a pilótákat, a diplomatákat, az ügyészségek kisegítő személyzetét, a képviselőket és a szenátorokat érinti. A bírák és ügyészek nem esnek a rendelet hatálya alá.

A kormány közleménye értelmében a már megítélt nyugdíjakat nem csökkentik, és a nyugdíjkorhatár sem módosul.

Sok esetben a szolgálati nyugdíj összege 300%-kal nőtt az elmúlt években, az érintett ágazatokban eszközölt béremelések nyomán. „Például egy 2010-ben 7.000 lejben megállapított nyugdíj összege 2017-re 22.000 lejre nőtt” ? derül ki a közleményből.

A sürgősségi rendelet kitér arra is, hogy azok, akik a jelenleg érvényben levő törvény alapján akarják kérni nyugdíjazásukat, szeptember 15-éig tehetik ezt meg.

Újabb béremelés az „egyenruhás” szektorban

Sürgősségi rendeletet fogadott el pénteken a kormány a rendőrök, valamint a honvédelmi, a rendvédelmi és a nemzetbiztonsági szervek civil alkalmazottai bérének emeléséről.

A kabinet közleménye értelmében a rendőrök fizetése 10 százalékkal nő, a honvédelmi, a rendvédelmi és a nemzetbiztonsági szervek civil alkalmazottainak bére – kivéve a védelmi minisztérium és az alárendeltségébe tartozó intézmények alkalmazottait – 15 százalékkal emelkedik.