A jövő évi magyarországi választásoknak európai és össznemzeti tétje is van – jelentette ki Orbán Viktor a Tusvanyos zárórendezvényén.

A magyar miniszterelnök azzal vezette fel a beszédét, hogy a rendszerváltás után még úgy gondoltuk, hogy a Nyugatot kell másolni. Akkor senki nem figyelt a szavunkra, ma már figyelnek.

A térség felértékelődésének jeleként hozta fel, hogy az amerikai elnök Varsóban mondta el mandátumának első fontos beszédét.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország már 2010-ben elkezdte a „hazafias” politikát, amelyhez Amerika csak most csatlakozott. A hazafias politika célja pedig a nemzet megerősítése. Majd – szavai szerint – tíz egynéhány pontban foglalta össze, hog mi adja egy ország erejét.

Első helyen említette, hogy egy erős ország nem a más pénzén él. Magyarország pedig megvalósította a pénzügyi önállóságot.

Egy erős országnak van gazdasági teljesítménye. Ha van növekedés, van erősödés. Magyarországon ma kétszer gyorsabban nő a GDP, mint az EU átlaga.

Egy erős országban mindenki dolgozik, illetve nem beszélhetünk demográfiai hanyatlásról. Éppen ezért ez Magyarország Achilles-sarka. Viszont ebbe a kérdésben a kormány keze meg van kötve, hiszen a kormányfő szerint – gyerekvállalásról egyedül a nők döntenek. Orbán kiemelte, hogy a kormány a multiktol elvett pénzből biztosítja a  családtámogatást.

Orbán Viktor szerint egy erős országnak feltétele a közbiztonság, beleértve a határvédelmet is, illetve  vigyázni kell a kulturális identitásra, ami – ha tetszik, ha nem, – egyet jelent az etnikai összetétel megváltoztatásának a megelőzésével.

Említette még az innovációt, a világ magyarságának az „összeszervezését, illetve hogy Magyarország egy stabil szövetségi rendszer része.

Orbán szerint néhány területen  szükség van dimenzió váltásra. Az egyik a demográfia. A másik a nemzetszervezés, a határon túli nemzetrészek gazdasági fejlesztése.

A továbbiakban az Európára váró kihívásokra tért rá. A jövő legnagyobb kihívásaként említette, hogy Európa az europaiaké lesz-e, Németország a németeké, Magyarország a magyaroké stb.

Kijelentette, hogy a muszlim közösségek és az európaiak kultúrája összeegyeztethetetlen. Az európaiak kultúra gyengébb, a muszlimok nem akarhatják átvenni. Ők előbbre járnak abban, hogy alárendelik az egyéni érdekeket a közösségi érdekeknek.

Azt is hozzátette, hogy Európa addig ne beszéljen szolidaritásról, amíg nem terítette meg azt a 250 milliárd forintot, amit Magyarország a határ és közvetve Európa megvédésére költött.

Frans Timmermanst, az európai bizottság alapjogok ért felelős biztosát főinkvizitornak nevezte, akinek csak egy országra futja az erejéből, ezért most Lengyelországot „piszkálja”, de Magyarország minden eszközt ki fog használni, hogy Lengyelországot megvédje.

A magyar kormányfő kijelentette: az Európai Uniónak vissza kell szereznie a szuverenitását Soros Györgytől, azután lehet megreformálni. Úgy vélte, az Európai Bizottság szerepét vissza kell teríteni oda, ahol az alapszerződés kijelölte. Véget kell vetni a migrációnak., akik pedig törvényellenes jöttek be, azokat „ki kell szállítani” az Európai Unióból. A britek kilépése után hozzá kell kezdenünk egy európai haderő létrehozásához, és az EU-t ki kell bővíteni a Balkánra, és kell kötnünk egy történelem szerződést Törökországgal és Oroszországgal.

Kitért arra is, hogy a Következő választások előtt ez az utolsó tusnádfürdői találkozó. Márpedig a magyarországi választásoknak most van európai tétje is. (Ezzel érvelt egyébként a kvótanépszavazás előtt is.)

Érvelése szerint a Fidesznek azért kell kormányon maradnia mert, ha az ellenzék kerül hatalomra, lebontja a határkerítést, gyengíteni fogja a V4-ket, akik az egyedüli gátjai az Európa iszlamizálódását célzó Soros-tervnek.

Hangsúlyozta: a Fidesznek nem az ellenzéki pártokkal kell megküzdenie, hanem a Soros maffiahálózatával, az általa finanszírozott sajtóval, illetve Brüsszellel. Kétszer is kitért arra, hogy Brüsszel Magyarországot becsapta, „törvénytelenül elcsalt hatásköröket”.