Magyar nyelvű, alap- és mesteri szintű közigazgatási képzést tervez indítani az ősszel kezdődő tanévben a kolozsvári Babeş?Bolyai Tudományegyetem. A közigazgatási anyanyelvű képzés fontosságáról és hasznáról önkormányzati vezetők értekeztek az egyetemen megtartott kerekasztal-beszélgetésen. Magyar nyelvű, alapfokú közigazgatási képzés eddig csak a Babeş?Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti kihelyezett tagozatán létezett, Kolozsváron nem, mesteri tagozat magyar nyelven pedig egyáltalán nem működött. Tömbvidéken és interetnikus környezetben is nagyon fontos, hogy a közigazgatási szakkifejezéseket magyarul is használják azok, akik az adminisztrációt működtetik. Az RMDSZ ebben érdekelt, ezért vállalja az új közigazgatási képzés népszerűsítését. Meggyőződésünk, hogy az ügyintézésben dolgozók és dolgozni vágyók ennek köszönhetően még hatékonyabban szolgálják majd ki a magyar embereket ? hangoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök a megbeszélésen.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...