Pavel Năstase tanügyminiszter szintén a világban élő románok ünnepe alkalmából elmondta, azt szeretné elérni, hogy idegen nyelvként tantervbe kerüljön a román olyan helyeken, ahol nagy közösségben élnek román anyanyelvű állampolgárok. A külföldi románokért felelős minisztérium vezetője, Andreea Păstîrnac pedig azt hangsúlyozta, hogy valóban megvan annak a veszélye, hogy a külföldi román fiatalok nem tudják majd anyanyelvükön kifejezni magukat. Román nyelv oktatására vonatkozó program már működik Nagy-Britanniában és Olaszországban, most pedig Spanyolországban szeretnék bevezetni. Külföldön közel 12 ezer és fél diák tanul 523 iskolában románul, és összesen 134 román tanár oktatja őket.
Nagy-Britannia számára fontosabbak a kereskedelmi kapcsolatok az EU-val, mint Amerikával
A brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britannia számára fontosak az Amerikával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok, de ennél is fontosabb az Európai Unióval folytatott…
Tovább...Negatívra rontotta Szlovákia osztályzatának kilátását az S&P
Negatívra rontotta az eddigi stabilról a hosszú és rövid futamidejű külső és hazai szlovák államadósság-kötelezettségek "A plusz/A-1" elsőrendű befektetői besorolásainak…
Tovább...Egyre sikeresebbek a húszi lázadók az amerikai drónok lelövésében
A jemeni húszi lázadók március vége óta hét US Reaper drónt lőttek le, amivel több mint 200 millió dolláros, azaz…
Tovább...Az ukrán elnök még mindig nem írta alá az ásványkincsekről szóló egyezményt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még mindig nem írta alá az ásványkincsekről szóló egyezményt, remélhetőleg haladéktalanul megteszi – hangsúlyozta Donald Trump…
Tovább...