Megszavazta a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt a koszovói parlament. Ennek értelmében Isa Mustafa kormánya megbukott, és júniusban előrehozott parlamenti választást tartanak a balkáni országban.

A bizalmatlansági indítványt az ellenzéki Önrendelkezés és a Szövetség Koszovó Jövőjéért tagjai, valamint tizenkét kormánypárti képviselő adta be, és végül a nagyobbik kormánypárt, a Koszovói Demokrata Párt is támogatta. Az ellenzék azért kezdeményezte a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, mert szerinte a kabinet nem tartotta be a kampány idején tett ígéreteit, és az utóbbi időszakban az ország parlamentje sem tudott fontos törvényeket meghozni. Az ellenzék hónapok óta bojkottálta a munkát, korábban pedig könnygázgránátokkal lehetetlenítette el az ülések megtartását. Isa Mustafa kormányfő szerint az indítvány egyetlen célja Koszovó destabilizációja volt.

A kormány bukásával a ratifikálás az új összetételű törvényhozásra hárul. Az elfogadáshoz kétharmados többségre van szükség.