Ha a Wikipédia eltávolítja oldalairól a Törökországra vonatkozó téves információkat, Ankara feloldja az online enciklopédia blokkolását – jelentette ki ma Ahmet Arslan török hírközlési miniszter.

Az MTI beszámolója szerint a tárcavezető kiemelte: Törökországot nem lehet terrorszervezetek támogatójaként feltüntetni. Hozzátette: mindemellett a Wikimédia Alapítványnak irodát kell nyitnia Törökországban és adót kell fizetnie tevékenysége után.

Április 29-én a török hatóságok az egész országban elérhetetlenné tették a Wikipédia oldalait. Az üzemeltető Wikimédia Alapítvány fellebbezést nyújtott be, de múlt pénteken egy török bíróság elutasította. A török állami hírügynökség értesülései szerint a döntést azzal indokolták, hogy a Wikipédia üzemeltetője felszólítás ellenére sem törölt olyan szócikkeket, amelyek azt állítják, hogy Törökország terrorszervezetekkel működik együtt, és ezzel az oldal lejárató kampányt folytat Ankarával szemben.

Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója Twitter-bejegyzésben bírálta a hatósági intézkedést, úgy fogalmazva: „Az információhoz való hozzáférés alapvető emberi jog”.

Ankarát már jó ideje bírálatok érik, hogy korlátozza a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát.