Az uniós országoknak maguknak kellene eldönteniük, hogy akarják-e ellenőrizni saját határaikat – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Die Presse című osztrák újságnak adott pénteken megjelent interjúban. A külügyminiszter szerint ameddig nem védik megfelelően az Európai Unió külső határait, addig további lehetőséget kell adni a nemzeti hatáskörben végzett határellenőrzésre. Meglátása szerint a legtöbb menekült nem akar Kelet-Európába menni, csak akkor, ha kényszerítik rá. Emiatt szerinte a menekültek elosztása az egyetlen lehetőség a probléma késleltetésére. Kurz elmondta: a földközi-tengeri útvonalon elsősorban Afrikából származó gazdasági bevándorlók jönnek, és évente mintegy 30 százalékkal nő az ebből az irányból érkezők száma.
Nem halad a kormányalakítás Ausztriában
Az ausztriai választásokon győztes szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elutasította ma a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) kormányalakítási javaslatát. A Néppárt ajánlata…
Tovább...Román-holland nyomozócsoport alakult
Románia és Hollandia közös nyomozócsoportot hozott létre a hollandiai Assenben található Drents Múzeumból január végén ellopott dák műkincsek felkutatására –…
Tovább...Csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciáról
A francia elnök a Notre-Dame újjáépítéséhez hasonló európai összefogást sürget a mesterséges intelligencia terén. A témában rendezett nemzetközi csúcstalálkozón Emmanuel…
Tovább...Donald Trump 25 százalékos vám kivetését jelentette be az acélra és az alumíniumra
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy még ma 25 százalékos vámot kíván bevezetni az importált acélra és alumíniumra. Azt is…
Tovább...