A korrupciós bűncselekményekért szabadságvesztésüket töltő elítéltekre is kiterjesztette tegnap a szenátus jogi bizottsága a kormány által januárban kezdeményezett – még parlamenti vitán lévő – közkegyelmi törvény tervezetét. Szerdai ülésén a bizottság a Szociáldemokrata Párt szenátorainak szavazatával törölte a korrupciós cselekményeket a közkegyelem hatálya alól kivont bűncselekmények listájáról. A döntés hírére mintegy kétezer korrupcióellenes tüntető gyűlt össze Bukarestben a kormány épülete előtt, ahol februárban százezrek demonstráltak a Btk. szigorának enyhítése ellen. Sorin Grindeanu miniszterelnök Facebook-bejegyzésben határolódott el a parlamenti bizottság döntésétől, amelyet állítása szerint a kormány nem támogat. Liviu Dragnea pártelnök is a Facebookon ítélte le határozottan a jogi bizottságban lezajlott szavazás eredményét. Röviddel adásunk előtt érkezett a hír, hogy tegnapi döntését felülbírálva a szenátus jogi bizottsága törölte a korrupciós bűncselekményeket a közkegyelmi törvénytervezetből. Victor Ponta a szenátus jogi bizottsága szociáldemokrata elnökének, Serban Nicolaénak a lemondását kéri Facebook bejegyzésében, mert a tegnapi ülés egy olcsó vígjáték, a mai pedig sötét tragédia volt ? állította a szociáldemokrata képviselő.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...