Ma van a sajtószabadság nemzetközi napja. Az ENSZ 1991 őszén nyilvánította ünneppé ezt a napot, amikor világszerte megemlékeznek a munkavégzésük során meggyilkolt, illetve munkájukban akadályozott újságírókról. A sajtószabadság fogalmát leggyakrabban a szabad szólás és a szabad tájékozódás jogaként, azaz a cenzúra hiányaként és a sokszínű sajtó és média hozzáférhetőségeként is definiálják.

Május 3-án éppen ezért felhívják a figyelmet a szabad sajtó fontosságára és emlékeztetik a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére, illetve betartására.

Két független és pártsemleges nemzetközi szervezet, a washingtoni székhelyű Freedom House valamint a párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül is foglalkozik azzal, hogy a világ országait rangsorolja a sajtószabadság mértéke alapján. Mindkét szervezet az évenként közreadott jelentésében értékeli az egyes országok sajtójának szabadságát. A legújabb, 2016-ban mért adatok szerint a lista első tíz helyén legtöbbször európai országok szerepelnek: első helyen áll Finnország, őt követi Hollandia, Norvégia, Dánia, Új-Zéland, majd Costa Rica, Svájc, Írország és Jamaica férnek még bele az előkelő helyezések közé. A 180-as listán Magyarország csupán a 67. helyet ?szerezte meg? tavaly. A lista végén Észak-Korea, Türkmenisztán, Szíria, Kína és Eritrea található.

1997-ben az UNESCO díjat is alapított a sajtószabadságért, amely Guillermo Cano nevét viseli. A kolumbiai újságíró életével fizetett a kolumbiai drogbárók üzelmeit leleplezo írásaiért. A nemzetközi szervezet Dawit Isaaknak ítélte oda idén a Guillermo Cano World Press Freedom díjat. Az 52 éves eritreai születésű svéd újságírót 2001 szeptembere óta tartják fogva Eritreában. Ez idáig a Dawit Isaak kiszabadítására irányuló minden kísérlet kudarcot vallott. A díjátadóra ma este kerül sor Jakartában.