A Függetlenség Napját ? héberül Jom háácmáut? hagyományosan a zsidó időszámítás szerinti Ijjár hó ötödikén tartják: ez felel meg 1948. május 14-nek, amikor David Ben Gurion, az akkori átmeneti kormány első miniszterelnöke Tel Avivban kihirdette az Állam függetlenségét. Az idei ünnepségek Jeruzsálem egyesítésének 50. évfordulója jegyében zajlanak: 1967. júniusában az Izraeli Hadsereg visszafoglalta a főváros 1948 óta jordániai megszállás alatt álló Óvárosát és keleti negyedeit. A Függetlenség Napja szokásos eseményei: az előestén 12 fáklya meggyújtása 12, valamilyen téren rendkívüli teljesítményt nyújtó személy által, délelőtt a Bibliaverseny, délben a Légierő és a Haditengerészet bemutatója, az államelnök 121 kitüntetett katonát fogad a rezidenciáján, számos helyi ünnepségre is sor kerül országszerte, végül az ünnepnapot este az Izrael-díj átadása zárja le.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...