Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen megnyílt a magyar nyelv hete. Az 1967-ben indult magyar nyelv hete sorozat célja a tudományos alapú, egyúttal élményszerű anyanyelvi ismeretterjesztés elsősorban művelődési otthonokban, iskolákban. Az áprilisi ?nyelvhetet? az 1869-ben alakult Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen szervezi az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetsége. Az idén immár 51. alkalommal kerül sor a magyar nyelv hetére, a nyitókonferenciát pedig a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával karöltve elsőként tartották meg Magyarország határain túl a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az egyetemalapító Tőkés László püspök, a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának elnöke kösztöntő üzenetében az anyanyelv fontosságát hangsúlyozta. Az önmagában igencsak fájdalmas hétköznapi nyelvromlás a külhoni magyarok számára: ?csekélység?. Erdély, a süllyedő Atlantisz népe számára az anyanyelv több ennél: élet-halál kérdés ? fogalmazott Tőkés László.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...Kiosztották az Oscar-díjakat
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó…
Tovább...