Az ellenzék bejelentette, hogy az erőszakos összecsapások ellenére, amelyek már kilenc ember halálával jártak, folytatja megmozdulásait. Ha ma milliók vonultak az utcákra, holnap még többeknek kell – mondta az ellenzéket vezető Henrique Capriles a mai folytatást bejelentve. Az ellenzékhez közeli Meganalisis közvélemény-kutató intézet tegnap országosan 6 millióra tette a Nicolás Maduro elnök kormánya ellen tiltakozók számát.

Egy 17 éves tüntető diákot főbelőttek a fővárosban, egy 23 éves egyetemista lányt pedig a nyugati San Cristóbalban lelőttek. Az ügyészég azt közölte, hogy vizsgálatot indított a gyilkosságok ügyében, amelyek elkövetésével az ellenzék a Maduro elnökhöz lojális fegyveres bandákat vádolja.

A rendőrség könnygázzal igyekezett szétoszlatni a felvonulókat. A tüntetők előrehozott választásokat követeltek, valamint a négy éve hivatalban lévő szocialista államfő egyre diktatórikusabb rendszerének felszámolását.