Iszlamista hátterű támadás lehetett a Borussia Dortmund német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet a helyszínen talált levél alapján – jelentette ma a Süddeutsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk és a Westdeutscher Rundfunk közös tényfeltáró munkacsoportja.

A jelentés szerint a levélben hivatkoznak a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett dzsihadista merényletre, és kiemelik, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció tagjaként a német légierő – felderítő repüléseket végző – Tornado gépei részt vesznek muzulmánok meggyilkolásában. Ezért sportolók és egyéb hírességek Németországban és más, az Iszlám Állam ellen „keresztes” háborút folytató országokban felkerültek az Iszlám Állam „halállistájára”. A fent említett német lap és két regionális közszolgálati médiatársaság szerint a hatóságok fenntartással kezelik a levél állításait, nem zárják ki, hogy félrevezetést szolgáló hamis nyomról van szó.

Mint ismert, tegnap este robbanás történt egy dortmundi szállodánál, ahonnan a Borussia Dortmund futballcsapat busza elindult az AS Monaco elleni mérkőzésre a városi stadionba. A játékosok biztonságban vannak.

A mérkőzést mára halasztották, a rendőrség nagy létszámú biztosítással készül.