Magyar alpolgármester nélkül maradt a Brassó megyei Négyfalu. A Transindex.ro hírportál tudósítása szerint a 19 tagú helyi tanács Szociáldemokrata és Liberális Párti képviselői összefogtak és leváltották Géczi Gellért RMDSZ-es alpolgármestert, helyette PSD saját jelöltet állított az alpolgármesteri tisztségre, akit meg is választott a közgyűlés. A település polgármestere is szociáldemokrata.

A 35 ezer lakosú Négyfalu városban a magyar lakosság számaránya mintegy 20 százalék, és az elmúlt 17 évben a településnek mindig volt magyar alpolgármestere. Ez a hagyomány most megszakadt Géczi leváltásával. A portál megkeresésére Géczi Gellért elmondta, számára érthetetlen, hogy miért váltották le.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ma közleményt adott ki a négyfalusi magyar alpolgármester leváltását követően. Mint írják, „A helyi liberális tanácsosok felrúgták a megyei szinten kötött szövetségi-liberális együttműködést, ennek áldozata lett az RMDSZ négyfalusi alpolgármesteri tisztsége.” Az RMDSZ közleményében biztosítja a négyfalusiakat arról, hogy Brassó Megyei Szervezete nem ért egyet a döntéssel, és jelezte, hogy ezentúl is számítanak Géczi munkájára.