Bizonytalanná vált, hogy mikor folytatja a hitelfolyósítást Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF), miután elmérgesedett a helyzet Kijev és az ország keleti felében a függetlenségüket önhatalmúlag kikiáltó Donyecki és Luhanszki Népköztársaság között.

Március elején jelentették be, hogy Ukrajna és az IMF aláírta azt a dokumentumot, amely megnyitja az utat a hitelfolyósítás folytatása előtt, és még március végén a valutaalap átutalja az újabb hitelrészletet. Akkori tervek szerint az IMF igazgatótanácsa március 20-án tárgyalt volna a hitelrészlet megadásáról, de a témával végül nem foglalkozott. Ennek oka, hogy a G20-ak március 18-án Németországban befejeződött pénzügyminiszteri és jegybankelnöki tanácskozásán napirendre került a hitelrészlet folyósításának a kérdése annak fényében, hogy valószínűleg romlanak az ukrán gazdaság kilátásai, miután Kijev blokád alá helyezte az Oroszországgal szomszédos keleti területeket.

Az IMF a belpolitikai fejlemények ismeretében most új gazdasági előrejelzés összeállítását várja az ukrán pénzügyminisztériumtól és a jegybanktól. Ukrajna utoljára tavaly szeptemberben kapott hitelrészletet az IMF-től, az összeg akkor 1 milliárd dollár volt. Az ukrán jegybank azzal számol, hogy Ukrajna idén az IMF-től és az Európai Uniótól összesen 6 milliárd dollárnyi támogatást kap.