Kedves hallgatóim, nemzeti ünnepeken nem csak a múlt üzen a jelennek, hogy tanulságai alapján a jelenből üzenhessünk a jövőnek, utódainknak, hanem mindig ? óhatatlanul ? üzennek a nemzetek, intézmények elöljárói egymásnak is.
A magyar nemzeti ünnepen, tegnap, a miniszterelnök ismét üzent Brüsszelnek (most már nyílt hadüzenetként megirdetve ellene a szabadságharcot), az RMDSZ üzent a román kormányzatnak (hogy Romániában ezután legyen március 15-e hivatalos ünnep), a román miniszterelnök üzent a magyaroknak (a tolerancia jegyében; miközben az államelnök ismét meg sem szólalt a számunkra oly fontos alkalommal), még a román külügyminisztérium is üzent külföldi diplomatáinak, külképviseleti dolgozóinak (hogy vegyenek részt az illető országokban a magyar követségek által szervezett ünnepi fogadásokon).
Először arra gondoltam, hogy ? mondjuk így: ünnepi kegyeletből ? nem elemzem és főleg nem hasonlítom össze ezeket az üzeneteket. De aztán eszembe jutott, hogy márpedig a publicistának pont az a dolga, hogy kommentálja a fontos eseményeket, világítson meg összefüggéseket, és hogy figyelmeztessen a maga módján. Vagyis hogy maga is üzenjen azoknak, akikért dolgozik, akik minket olvasnak és hallgatnak. Annál fontosabb ez a nemzeti ünnepünkön. Vegyük tehát sorra az üzeneteket!
Orbán Viktor permanens szabadságharcát Brüsszel ellen helyeselhetjük vagy sem. Meggyőződés kérdése, de viselkedéskultúra, emelkedettebben szólva erkölcsi elegancia kérdése is. Szerintem azonban Brüsszel támogatása nélkül Magyarország nem jutott volna gazdaságilag oda, ahol most van ? ahogyan Orbán Viktor sem jutott volna a szintén sokat támadott Soros György nélkül oda, ahol most van. Az viszont, hogy a magyar kormány tavaly év végén a Népszabadság beszüntetésével elkövette a legsúlyosabb merényletet a magyar sajtó ellen, már nem stílus kérdése, hanem hatalommal való visszaélés. A szabadság lényegével mélyen összefüggő kérdés. Hogyan harcolhat a szabadságért az, aki lábbal tipor szabadságot?
Az, hogy az RMDSZ vezetői szabadságharcnak azt a küzdelmet nevezik, amit jelenleg a román jogállamiság védelmében, az emberi és a kisebbségi jogok megsértése ellen folytatnunk kell: még sokkal inkább rendben van. Az is dicséretes lehet, hogy az RMDSZ ? még ha mintha nem neki jutott volna is először eszébe ? hivatalos ünneppé szeretné tenni március 15-ét. Még az sem gond, hogy ez a követelés mintha kissé kontrasztba kerülne azzal, hogy tavaly a román nemzeti ünnepen az RMDSZ vezetői (mintha csak rájuk is vonatkozott volna a magyar külügyminiszteri tiltás) masszívan elkerülték a jelenlétet a megemlékezéseken. És miután a román nemzeti ünnepen a magyar vezetők élesen kijelentették, hogy ?nincs mit ünnepelnünk!?, ?ez nem a mi ünnepünk!? (ami alkalmasint igaz, csak nem valami elegáns és diplomatikus harsányan hangoztatni), idén a magyar ünnepen a friss román miniszterelnök barátságosan és a jövőbe tekintve, közös dolgainkra hivatkozva üdvözölte a magyarokat…
Értem én, hogy a helyzet nem szimmetrikus, de összevetve a két külügyi intézkedést és reagálást, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a suta politikai inkorrektség sem szimmetrikus a higgadt, mértéktartó úriemberséggel. Valahogy elpirultam, kedves hallgatóim, összehasonlítva a két üzenetet. És még inkább elpirultam olvasva egyes agresszív, acsarkodó kommentárokat, viszonyulásokat ehhez az ?aszimmetriához?. Miért ne lehetne a nemzeti ünnep a kölcsönös megbékélés alkalma?
S ha már visszatértem a nemzeti ünnephez, olvasom, hallgatom a bravúros megemlékező beszédeket, olvasom a lelkes, tanulságos cikkeket a hazai magyar sajtóban… Még el is csodálkozom: hát lehet még ma is bravúrosan beszélni, írni a magyar szabadságeszményről? Igen, lehet. A legnagyobb bravúr pedig idén az volt, ahogyan a szabadságharc kitörésének évfordulóján mind a magyarországi, mind az erdélyi hivatalos ünneplők elkerülték a sajtószabadságot! Még a kifejezést is, még a gondolatot is, nem hogy az értelmezését, az üzenetét ? azt, amivé az egykor dicső magyar sajtószabadság vált az utóbbi időben.
Igen, kedves hallgatóim, tanúi lehettünk annak a történelmi bravúrnak, hogy a sajtószabadság napján egy szót sem szóltak a magyar hazafiak a sajtószabadságról! Arról, hogy március 15-e a sajtószabadság napja is, és hogy aligha van még egy olyan ország, ahol a nemzeti ünnep a sajtószabadság ünnepe. Nagy kár, hogy idén, egy ideje a permanens (szabadság)harc mellett sajtószabadság tekintetében nincs mit ünnepelni! Pedig nem is olyan régen ? volt!