A szenátus jogi bizottságának elnöke hajlandó visszavonni a közkegyelemi törvénytervezet módosítására vonatkozó javaslatait. ?erban Nicolae egy hete óriási felháborodást váltott ki javaslatával, amely szerint a korrupció miatt elítélt személyeket is szabadon engednék, ha három évnél kevesebb van hátra a büntetésükből.
Továbbá a szenátor részleges kegyelemben részesítené azokat, akiket tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek, de a büntetésükből kevesebb, mint négy évnél maradt. Ezek az emberek legtöbb két év múlva szabadulnának.
?erban Nicolae, aki egyúttal a Szociáldemokrata Párt felsőházi frakcióvezetője is, azt mondta: szerinte szükség lenne ezekre a módosításokra, de miután több kollégája is kihátrált mögüle, hajlandó visszavonni ezeket. Hozzátette, hogy a kérdésről egyeztetett Liviu Dragnea pártelnökkel is, akinek elvi kifogásai vannak a közkegyelmi törvényt illetően. A szenátus jogi bizottsága március 21-ére halasztotta a jelentés összeállítását a kormány kezdeményezéséről.
Saját számításai szerint ?erban Nicolae javaslatai nyomán 2.700 személy szabadulna a büntetés-végrehajtási intézetekből.