román kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban a székely szabadság napján Marosvásárhelyen összegyűlt tüntetők. A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót a székely vértanúk emlékműve mellett felállított pódiumon olvasta fel Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, és „Autonómiát!” felkiáltással fogadta el az összegyűlt tömeg. Ebben leszögezték, hogy a jog és a demokrácia útját járva egyhangúlag és ismételten kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját. Aggasztónak vélték, hogy az autonómia ügyében évek óta szorgalmazott párbeszéd helyett szaporodnak a közösséget ért megaláztatások, a közösségi szimbólumok és intézmények elleni támadások. A megemlékezés és tiltakozás incidensek nélkül zárult – mondta az MTI-nek Adina Chis, a csendőrség marosvásárhelyi mobil egységének a szóvivője a rendezvény végén. A felvonulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség képviselőinek.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...