Országszerte már 16 halálos áldozata van a kanyarójárványnak. Elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed a kór ? közölte a Digi24 hírtelevízió.A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték, de belső-Erdély megyéiben is sok a kanyarós beteg. Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta: hogy megállítsák a járvány terjedését, soron kívül kezdték oltani kanyaró ellen az egy évnél kisebb gyermekeket, mert az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...