Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében ma reggel történt tömegbaleset helyszínéről – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz mentőkocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők. A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek. Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben ma reggel. Az elsődleges adatok szerint két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó ütközött össze. A busz olyan utasaiért, akik nem sérültek meg a balesetben, mentesítő járat érkezett, amely rendőri felvezetéssel, a nagylaki közúti határátkelőn keresztül tovább szállította őket – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A Digi24 hírtelevízió azt közölte: Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek a helyszínre.
Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Magyar-román projekt segíti az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult…
Tovább...Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Tovább...Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan Zelenszkij fenyegetése
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait.…
Tovább...