Az olaszországi tragédiában elhunyt a veronai busz mindkét magyar sofőrje is. Az olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál múlt héten súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz.

A Borsra hivatkozva a hvg.hu azt írja, a tragédia pillanatában V. János ült a kormánynál, ő a helyszínen életét vesztette, társa, K. Zoltán pedig a kórházban hunyt el néhány órával később.

A két békéscsabai sofőr ismerősei, egykori kollégái már kész tényként közölték, hogy mindkét járművezető meghalt, bár a balesetet szenvedett buszt üzemeltető Pizolit Kft. ügyvezetője, Czakó Tibor hétfőn még nem tudta megmondani, hogy a két sofőr túlélte-e a balesetet, hivatalosan ugyanis még nem azonosították az összes áldozatot és súlyos sebesültet.

A két 50 év körüli sofőr legalább 25 éves munkatapasztalattal rendelkezett, és sosem volt panasz rájuk.