A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezető-helyettese ugyanakkor bírálta a büntető törvénykönyv tervezett módosításait.

A politikust, aki 1990 óta tagja a bukaresti törvényhozásnak, a Krónika napilap és a Maszol.ro hírportál is megszólaltatta a jobboldali ellenzék, a szakmai intézmények és civil szervezetek által kifogásolt tervezetek ügyében. Márton Árpád nyilvánvaló félretájékoztatásnak nevezte, hogy a közkegyelmi tervezet a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségének megszüntetését célozza, és alaptalannak tartja azt a feltételezést is, hogy a kormány azt – előzetes társadalmi vita nélkül – már szerdai ülésén sürgősségi rendelettel hatályba léptette volna, és ezt csak az államfő közbelépése akadályozta volna meg.