A közszállítást akadályozó, a külső sávon a forgalmat akadályozó, illetve más utakon szabálytalanul álló gépkocsikat elviszi a fővárosi utcai igazgatóság ? jelentette be a bukaresti főpolgármester. Gabriela Firea a téli parancsnokság ülésén hangsúlyozta, az év végén tisztázták a törvényes előírásokat, megszülettek az alkalmazási utasítások, amelyeket minden polgármesteri hivatalnak el kell fogadnia. Amíg ez megtörténik, addig is mától elszállíthatják a közszállítást akadályozó szabálytalanul álló gépkocsikat. A bukaresti főpolgármester példaként említette, hogy ma reggel 6-8 óra között egy szabálytalanul álló gépkocsi miatt nem közlekedett a 70-es troli.
Elfogadta a kormány a hiánycsökkentési intézkedéscsomagját
A parlament két házának hétfő délutáni együttes ülésén felelősségvállalással terjesztette elő Ilie Bolojan miniszterelnök a nap folyamán véglegesített törvénytervezetet, amely…
Tovább...Csíksomlyóra helyezik át Böjte Csaba ferences szerzetest
Kovács Gergely érsek döntése augusztus elsejétől érvényes. Böjte Csaba kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül…
Tovább...Bűnvádi feljelentést tettek a Kis-Küküllőn bekövetkezett sószennyezés miatt
Hivatalból bűnvádi feljelentést tett a Maros megyei környezetvédelmi igazgatóság a parajdi sóbányánál zajló sürgősségi munkálatok nyomán a Kis-Küküllőn bekövetkezett sószennyezés…
Tovább...Melyik intézményben bízik leginkább a lakosság?
Romániában a lakosság leginkább a hadseregben, legkevésbé a parlamentben bízik.
Tovább...