Egy török bíróság letartóztatásba helyezett két kínai állampolgárságú ujgurt a szilveszteri isztambuli merénylettel összefüggésben – közölte a helyi sajtó. Az Anadolu hírügynökség tájékoztatása szerint Omar Aszim és Abuliezi Abuduhamiti korábban került vizsgálati fogságba azzal a gyanúval, hogy fegyveres szervezethez tartozik és segédkezett a 39 halálos áldozatot követelő merénylethez. A török hatóságok a múlt héten arról számoltak be, hogy a terrortámadás tettese feltehetően a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A támadás elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...