Kiábrándultan és csalódottan fogadta a civil szféra annak hírét, hogy a leköszönő Cioloş-kormány mégsem terjeszti elő Verespatakot az UNESCO Világörökség-listájára. Dacian Ciolos azzal indokolta a döntést, hogy a leköszönő kormánynak már limitált hatáskörei vannak, és erre vonatkozóan már nem hozhat döntést. A civilek jó része ezt úgy értelmezi, hogy a kormányfő valójában megfutamodott a felelősség elől; a világörökségi jelöléshez szükséges dosszié tartalmát ugyanis már december 9-én véglegesítették, sőt maga a procedúra már 2011-ben elkezdődött, tehát a még működő kormánynak teljes mértékben jogában állna lépni ebben az ügyben, érveltek. Az UNESCO-jelölés leadási határideje február 1. Az új kormánynak tehát ahhoz, hogy ebbe a határidőbe beleférjen, mandátuma első napjaiban már gyakorlatilag ezzel kellene foglalkoznia. Ám kétséges, hogy a következő, PSD-vezette kormánynak mennyire lesz prioritása az ügy.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...