Milánóban lelőtték Anis Amrit, a hétfői berlini merénylet elkövetésével gyanúsított tunéziai férfit. A hírt megerősítette Marco Minniti olasz belügyminiszter is.

A merénylőt ujjlenyomat-vizsgálat alapján, ?minden kétséget kizáróan? azonosították az olasz hatóságok szerint.

Kevéssel korábban a német nyomozók úgy vélték, még mindig Berlinben rejtőzhet a hétfő esti terrortámadás feltételezett elkövetője.

A német Der Tagesspiegel című lap szerint egy szemtanú látta őt nem sokkal a támadás után vágott sérülésekkel az arcán, és a bűnügyi technikusok olyan vérnyomokat is találtak a kamion vezetőfülkéjében, amelyek nem a lelőtt lengyel sofőrtől származnak. A nyomozók úgy vélték, Amri még mindig Berlinben lehet, mert ha egy ilyen sebesüléssel próbálta volna elhagyni a várost, az ?Németországban biztosan feltűnt volna másoknak is?. Tovább nehezítheti a menekülését, hogy a kamion vezetőfülkéjében hagyta a pénztárcáját, iratait és mobiltelefonját ? vélekedetek a lapnak nyilatkozó szakértők.

Anis Amri végül valóban a dokumentumok hiánya miatt bukott le. Az olasz belügyminiszter péntek délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: hajnali 3 óra körül, egy rutinellenőrzés során állították meg az autóját a város északi részén, a Sesto San Giovanni városrészben. A tunéziai tüzet nyitott a rendőrökre és Allah akbart is kiáltott. Egy rendőr, Cristian Movio megsebesült, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.