Tüntetők állták el a lengyel parlament minden kijáratát több órán át péntek éjjel – jelentették hírügynökségek.

A tüntetők szerint a PiS a parlamenti tudósítások új szabályainak felállításával korlátozni készül a sajtószabadságot és a törvényeket megsértve fogadta el a jövő évi költségvetést, amikor ellenzéki képviselők az ülésen tiltakoztak az új szabályozás ellen.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője csak rendőrségi fellépés eredményeként tudta elhagyni az épületet.

Előzőleg a kijáratokat védő több száz rendőrt több száz tüntető vette körbe, azt skandálva, hogy addig nem teszik szabaddá az utat, amíg a PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski ki nem jön az épületből és nem beszél velük.

A szejm elnöksége által javasolt – 2017. január 1-jével életbe léptetni szándékozott – új szabályok szerint az újságírók nem az ülésteremben, hanem egy külön épületben dolgoznának egy sajtóközpontban. Az ülésterembe csak öt kiválasztott televíziót és néhány újságírót engednének be.