Az államfő visszaküldi a parlamentnek a rádió- és tévéilleték eltörléséről szóló törvényt, miután az alkotmánybíróság elutasította az ügyben emelt óvását.

Az államfő november közepén támadta meg az alkotmánybíróságon a rádió- és tévéilleték, illetve további 101 nem adó jellegű illeték eltörléséről szóló törvényt. Azt kifogásolta, hogy a tervezetet nem bocsátották közvitára, a parlament sürgősségi eljárással, mindössze két hét leforgása alatt fogadta el.

Az alkotmánybíróság pénteken kimondta, hogy az illetékek eltörlése nem ütközik alkotmányba, Klaus Iohannis azonban bejelentette, hogy visszaküldi a parlamentnek megfontolásra a törvényt, és reméli, hogy a törvényhozás figyelembe veszi majd a civil társadalom kifogásait. Az Active Watch és a Média Szervezetek Egyesülete közös állásfoglalása szerint a rádió- és tévéilleték eltörlésem, illetve a közszolgálati médiumok kormány általi finanszírozása egyet jelent a két intézmény politikai ellenőrzés alá helyezésével.