Két különböző Brecht-értelmezés is helyet kapott a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hétvégi programjában. A bukaresti Bulandra Színház A szecsuáni jóembert tegnap este mutatta be, a budapesti Vígszínház a Jóembert keresünk című előadást pedig vasárnap mutatja be. Ma este az Interferenciák visszatérő vendégét, a dél-koreai Jaram Leet láthatja újra a kolozsvári közönség. A hagyományos koreai előadóművészi műfajt, a pansorit kortárs szövegekkel ötvöző előadás központi résztvevője az énekes, aki a szöveget mondja, valamint egy dobos, aki a ritmust szolgáltatja, és a közönség, aki kiáltásokkal járul hozzá a játékhoz. Jaram Lee ezúttal Gabriel García Márquez Jó utat elnök úr című novelláját dolgozza fel. A fesztivál záróelőadásaként a budapesti Vígszínház Jóembert keresünk című előadása látható vasárnap este. A Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál idei témája az idegenség. A fesztivál programjában az idén 14 ország 20 meghívott előadása kapott helyet, valamint a kolozsvári színház két előadása látható.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Áprilisi Helikonok
Megjelentek a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat áprilisi lapszámai. Ferencz-Nagy Zoltán ajánlója.
Tovább...Mozaik, 2026. április 21-e
Adásunkban a magyar líra egyik legérzékenyebb hangú alkotójára, az aradi származású Tóth Árpádra emlékezünk születésének 140. évfordulója alkalmából, majd Matei…
Tovább...A tavaly Hollandiában ellopott dák kincsek visszatérnek Romániába
A coțofenești-i arany sisakot és két arany karperecet a Román Nemzeti Történeti Múzeumban, kedden este mutatják be a sajtónak, majd…
Tovább...