A jegybak kormányzója szerint a fizetésemelések hatásait csak a jövő évi költségvetés alapján lehet pontosan megbecsülni. Ugyanakkor emlékeztetett: a közelmúltban volt példa arra, hogy a demagóg béremelési ígéreteket a választások után visszavonták.

Dacian Cioloş kormányfő a Cégek Országos Toplistája 2016 elnevezésű gálán beszélt ismét a szociáldemokraták által szorgalmazott béremelésekről. Úgy vélte, nem helytálló az az érvelés, hogy ha gazdasági növekedést értünk el, azonnal növeljük emelni lehet a fizetéseket. A felelős kormánynak szerinte azzal kell foglalkoznia, hogy biztosítsa a növekedés fenntarthatóságát, és olyan kiadások felé irányítsa a bevételeket, amely hozzájárulnak a gazdasági növekedés erősítéséhez.

Az államfő a 2016-ban legsikeresebb cégek gáláján azt hangsúlyozta: az adócsalás Románia egyik súlyos problémája. Klaus Iohannis ördögi körről beszélt, amely az államnak és az üzleti szférának egyaránt veszélyes. Kitért arra, hogy a vállalkozók kiszámítható gazdasági környezetet szeretnének, nem túlszabályozott adózási rendszert. Az elnök kiemelte, hogy a cégek üzleti forgalma 6 százalékos, a profitjuk 8,6 százalékos bővülést mutat az elmúlt egy esztendőben.