Nem tárgyalja újra a képviselőház az egészségügyi és tanügyi alkalmazottak béremelését előírányzó törvényt ? közölte ma az alsóház állandó bizottsága. A testület ezzel elutasította a Nemzeti Liberális Párt képviselőcsoportja által tegnap benyújtott kérést. A liberálisok csalásra hivatkozva kérték, hogy az állandó bizottság állítsa le hétfőn megszavazott jogszabály elfogadtatási procedúráját.

Az alsóház titkára, Marcel Ciolacu ma bejelentette, hogy a szavazás szabályszerűen történt. A házszabály szerint a szavazás eredményét csakis a plénumban lehet megfellebbezni, ezt pedig egyetlen frakció sem tette meg – magyarázta Ciolacu.

Mint ismert, tegnap Dacian Ciolo? miniszterelnök közölte: a kormány megtámadja az alkotmánybíróságon az egészségügyi és tanügyi alkalmazottak béremelését előírányzó törvényt, ugyanis az csak növeli a közalkalmazotti kategóriák közötti bérkülöbségeket, és veszélybe sodorja a méltányos közalkalmazotti bértábla kidolgozását és alkalmazását. A kormányfő figyelmeztetett: a jogszabály megszavazásával a képviselők megszegték a költségvetési fegyelemről szóló törvényt, amely tiltja a béremeléseket a közszférában a választások előtti fél évben.