Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást ma a magyar parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be -tudósít a Magyar Távirati Iroda.Az előterjesztés 131 igen szavazatot kapott a szükséges 133 helyett. A javaslatra csak a kormánypárti képviselők szavaztak igennel; az ellenzékiek közül hárman – Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők – nemmel voksoltak, a többiek nem szavaztak. Az MSZP már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, és az LMP képviselői sem szavaztak. A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.A magyar kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak. Az öt cikkből álló változtatással bekerült volna az alaptörvénybe egyebek mellett az, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be és idegen állampolgár – amelybe a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők nem tartoznak bele – Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...