Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket. Az RMDSZ elnöke a szövetség kolozsvári kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt mintegy 1500 meghívott jelenlétében. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az erdélyi magyarság számára 1918 a veszteség éve volt, és ezt a veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. „De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt mondta: azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és Székelyföldet Bukaresttől, „mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak”. Hozzátette: „azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!” Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt elnöke szerint olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...