Az észak-erdélyi autópálya Bors-Berettyószéplak szakaszára megkötött kivitelezői szerződés felbontását kérte a közútkezelő társaságtól a pályaépítés feladatát 2015-ben elnyerő spanyol-román konzorcium – közölte a vállalat honlapján. Az autópálya-építéseket felügyelő állami társaság közölte: kiderült, a kivitelező képtelen teljesíteni a feladatot. A pályaszakasz építésénél tapasztalt késés miatt a CNAIR 75 millió lej késedelmi díjat szabott ki az építőre, a konzorcium azonban a szerződésbontási szándékáról értesítette a társaságot. A magyar-román államhatártól kezdődő 60 kilométeres szakaszon a Bechtel társaság kezdte el a pálya építését. Az amerikai cég a munkálatok mintegy ötven százalékát végezte el a 2013-as szerződésbontásig. Mint ismeretes, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter augusztus 26-án Dubrovnikban arról állapodott meg Sorin Buse román közlekedési miniszterrel, hogy az autópálya 2018-ban mind a magyar, mind a román oldalon eléri az államhatárt, és az M4-es pálya összekapcsolódik a romániai A3-assal. Ehhez a román oldalon a Bors-Berettyószéplak szakaszt kell megépíteni.
Energiaügyi minszter: a kormány megvédi a kiszolgáltatott fogyasztókat
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter kijelentette, hogy a kormánynak eltökélt szándéka megvédeni a kiszolgáltatott fogyasztókat az energiaár-sapka jövő év április 1-jei…
Tovább...Belépett a bolgár piacra az OMV-Petrom
Az OMV Petrom belépett a bulgáriai gázszolgáltatási piacra - közölte ma a hazai olaj- és gázipari vállalat. Az OMV-Petrom október…
Tovább...Nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Az idei év első nyolc hónapjában a hazai kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva pedig 7,3…
Tovább...Zöld jelzés Brüsszeltől a bioüzemanyag-gyártásba történő beruházásokra
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a hazai bioüzemanyag-gyártásba történő beruházások 500 millió euró értékű állami támogatási programját - derül ki…
Tovább...