Bevándorlónak nevezte magát a republikánus elnökjelölt, Donald Trump felesége, amikor helyi idő szerint csütörtökön Pennsylvaniában kampánybeszédet mondott férje mellett.

Melania Trump részletesen felidézte, hogy sikeres modellként tíz esztendeig tartott, mire több vízum és zöldkártya után letette az állampolgári vizsgát. Ezt a kérdést nem véletlenül taglalta, korábban ugyanis megvádolták azzal, hogy illegálisan dolgozott az Egyesült Államokban, ezt azonban ő mindig visszautasította.

Melania Trump ritkán  jelenik meg a nyilvánosság előtt, a kampány hajrájában azonban három beszédet is mond. Az elsőt csütörtök délután, egy pennsylvaniai kisvárosban tartotta. Ez volt az első alkalom, hogy a republikánusok nyári elnökjelölő konvencióján elmondott beszéde óta kampányrendezvényen felszólalt. Az akkori fellépése botrányba fulladt, miután kiderült, hogy egész szövegrészeket ?vett kölcsön? Michelle Obama, a first lady egy négy évvel korábbi felszólalásából.