Románia 100 címmel tette közzé politikai platformját Dacian Cioloş kormányfő. Facebook-oldalán egyúttal ismét megerősítette: tartja magát az ígéretéhez, és nem indul jelöltként a választásokon, és mandátuma alatt nem kötelezi el magát politikailag.

A miniszterelnök programja tartalmazza azokat az elveket, amelyekhez Dacian Cioloş igazodik miniszterelnökként, illetve egybegyűjti azokat a projekteket, amelyekről úgy gondolja, hogy egyrészt a következő kormánynak folytatnia kellene, másrészt el kell kezdenie.

A tíz alapelv közül az első a korrupciómentes kormányzás. „A korrupció szegénységet, alulfejlettséget jelent. Amikor csúszópénzt adunk, vagy elfogadunk, annak a rendszernek a részévé válunk, amelyik elpusztítja Romániát” – mutat rá a miniszterelnök.

Cioloş elképzelése szerint a kormánynak a modern vállalatokhoz hasonlóan, klaszterszerűen kell működnie, több tárcát átfogó programok alapján. Példaként említi a szegénység visszaszorítását, a bürokrácia csökkentését, a közigazgatás digitalizálását. A stratégiákat, közpolitikákat háromévente értékelnék, és amelyik nem bizonyul hatékonynak, azokat megszüntetnék.