Kifizeti a Partiumi Keresztény Egyetem által felhalmozott tartozásokat a Sapientia Alapítvány – közölte a Krónika. A lap azt követően kérte ki a Sapientia Alapítvány kuratóriumi határozatának a kivonatát, hogy pénteken, a PKE ünnepélyes tanévnyitóján Pálfi József, az egyetem rektora említést tett a küszöbönálló adósságrendezésről. A kivonat szerint a testület október 7-én egyhangú döntéssel hagyta jóvá, hogy legfeljebb 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Partiumi Keresztény Egyetemnek. Pálfi József rámutatott, hogy a tavasszal elfogadott válságkezelő program révén elért megtakarítások és az alapítványi támogatás lehetővé teszi a „hosszú távú fejlődés biztosítását és a pénzügyi helyzet konszolidálását”. A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. A két oktatási intézménynek folyósított magyar költségvetési támogatást a Sapientia Alapítvány kezeli.
Az iskolák 97,8 százaléka megszervezte a próba-képességvizsgát
A bejelentett bojkott ellenére csaknem minden általános iskola megszervezte a próba‑képességvizsgát. Az oktatási minisztérium a hétfői adatok összesítése után közölte:…
Tovább...Megkezdődött a próba-képességvizsga
A román nyelv és irodalommal megkezdődött a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája. Holnap matematikából, míg szerdán a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak anyanyelvből…
Tovább...Igényelhető az oktatási támogatás
Holnaptól április 16-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket a Szülőföldön Magyarul Program keretében a magyar oktatási nyelvű intézménybe járó diákok szülei,…
Tovább...127 iskola marad ki a próbavizsgából
A megyei tanfelügyelőségektől kapott információk szerint az ország iskoláinak 97,27 százalékában, 4527 egységben fogják megszervezni a hétfőn kezdődő próba-képességvizsgát -…
Tovább...