Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt nyújtotta be.

Sebastian Kurz néppárti osztrák külügyminiszter kiállt ugyanakkor a visegrádi államokkal, Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával és Magyarországgal való  együttműködés mellett. Úgy vélekedett azonban, hogy a csatlakozás többek között azért sem lehetséges, mert – mint fogalmazott – a visegrádi államok egy olyan „zárt klubot alkotnak, ahova nem vesznek fel új országokat”.

Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke szerint a visegrádi államok „örömmel vennék”, ha Ausztria tenne egy lépést ebbe az irányba. Strache szeptember közepén a Tiroler Tageszeitung című osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy „már csak a történelmi okok miatt is ésszerű lenne, ha Ausztria csatlakozna a visegrádi csoporthoz”, amelynek megerősödésével szerinte van esély az uniós reformokra. Indoklása szerint a visegrádi államok között formálódik a német kancellár ellenpólusa. „Eddig az unióban Németország és Franciaország hozott döntéseket, a többieknek nyelniük kellett”.