Az Erdélyi Magyar Néppárt nem állít jelöltlistákat a december 11-i országos parlamenti választásokon Az alakulat független képviselőket támogat a megyei szervezetek, a központi vezetés egyetértésével. Erről döntött a szervezet országos választmánya tegnap Kolozsváron. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök az MTI-nek elmondta: belátták, hogy a Romániában hat százalékot kitevő magyarság két, egymással versenyző pártja nem lépheti át az ötszázalékos választási küszöböt.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, a szövetség parlamenti választási kampányfőnöke az Erdélyi Magyar Néppárt tegnapi határozatát követően felkérte az EMNP megyei szervezeteit, döntsenek úgy, hogy az RMDSZ jelöltjeit támogatják. Mint mondta: a szövettség jelöltjei a magyar ügy elkötelezettjei, tehát megfelelnek az EMNP által is megfogalmazott elvárásnak.

Kovács Péter ugyanakkor két szempontból is méltányolandónak nevezte az EMNP döntését: az egyik az, hogy a Néppárt nem rontja a magyar képviselet esélyeit azáltal, hogy jelölteket indít. A másik, hogy a 2012 óta megszervezett választások eredményeiből levonva a következtetéseket, a Néppárt felismerte, indulás esetén egy újabb választási kudarcba futna bele ? vélekedett Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.