Ezt Cristina-Paşca Palmer környezetvédelmi miniszter jelentette be.

Hozzátette: a vadállatokra szakosodott sürgősségi egységet a belügyminisztériummal közösen hozzák létre. A tervek szerint a segélyszolgálat képviselőit bárki értesítheti az 112-s sürgősségi hívószámon, amennyiben nagyragadozók miatt kárt szenved, vagy vészhelyzetbe kerül.

A környezetvédelmi minisztérium keretében ugyanakkor létrehoznak egy, a nagyragadozók állományának szabályozására szakosodott testületet is, amely a biodiverzitásért felelős főigazgatóság keretében fog működni. Az új bizottság felel majd a kilövési engedélyek kibocsátásáért is ? mutatott rá a tárcavezető.

Az Agent Green nevű környezetvédelmi szervezet üdvözölte a környezetvédelmi miniszter bejelentését a segélyszolgálat megalakulásáról, amelyet szerintük legkésőbb december elsejéig létre kellene hozni. A civil szervezet ugyanakkor azt kéri, hogy a kvóták és trófeák eltörléséről szóló minisztériumi döntést kormányhatározattal is támogassák, a segélyszolgálat pedig legyen felelős az orvvadászat megelőzéséért és a helyi közösségek védelméért, miközben az állatok elaltatása csak akkor legyen standard eljárás, ha korábban semmilyen más megoldás nem vezetett eredményre.