Nyolcadik alkalommal hirdette meg a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány a MOL Gyermekgyógyító Programot, mely olyan civil szervezeteknek nyújt támogatást, amelyek fogyatékkal élő gyermekek számára szerveznek élmény- vagy művészetterápiás foglalkozásokat. A 300.000 lej összértékű támogatásra 2016. október 30-ig lehet pályázni. A MOL Gyermekgyógyító Program keretében egy civil szervezet legtöbb 20.000 lej támogatást nyerhet előfinanszírozás formájában, amelyet 2016. december és 2017. augusztus között megvalósítandó pályázatra fordíthat. A 2015-ös MOL Gyermekgyógyító Díjat a bukaresti Audiosofia Egyesület vette át a hetedik kiírás során megvalósított legsikeresebb pályázatért. Az Álarcok körtánca elnevezésű pályázat szakszerűsége mellett a zsűri értékelte az egyesület együttműködését a programban részt vevő más szervezetekkel, illetve a pályázat bemutatását az Európai Drámaterápiás Konferencián. A MOL Románia Gyermekgyógyító Programjának tájékoztatója és az adatlapok letölthetők a www.pentrucomunitate.ro és a www.molromania.ro honlapokról.
Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Figyeljünk oda kinek fizetjük ki az útadót
Nem engedélyezett portál szed be útadó illetéket - figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR). Az erovinieta.net portálon a…
Tovább...Pénzügyminiszter: A kamatszint 7,3%-ra emelkedett
A pénzügyminiszter szerint fennáll a veszélye annak, hogy Románia államadós-besorolása a „junk” kategóriába csúszik.
Tovább...AEI: A május elsejei ünnep drágulásokat és helyi ellátási zavarokat hozhat
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és…
Tovább...