A rendőrség megállapította, hogy nem történt törvénysértés Nagy Feró és a Beatrice augusztusi kolozsvári koncertjén, és beszüntette a vizsgálatot ebben az ügyben. Erről a Kolozs megyei rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta a Mediafax hírügynökséget.

Az ügyészség és a rendőrség hivatalból indított vizsgálatot a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott Beatrice koncert után, mert a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tünteti fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.

A Mediafax ügyészségi forrásokat is idéz, melyek szerint a nyomozók tanulmányozták a koncerten készült felvételeket, románra fordíttatták az inkriminált dal szövegét, és megállapították, hogy nem történt törvénysértés. A román hatóságok vizsgálódását a közszolgálati televízió híradójában leadott tudósítás váltotta ki, amelyben a tudósító rosszhiszeműen értelmezte a dal üzenetét. A tudósítás azt is sugallta, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron. Ennek érzékeltetésére egy 2009-es Magyarországon készült felvételt vágtak be a tudósítás elejére.

A Maszol.ro portálon korábban kiderítette, hogy a közszolgálati televíziónak egy külső munkatársa készítette a tudósítást, aki azt követően küldte el a bukaresti központnak, hogy a kolozsvári regionális stúdió elutasította a közlését. A közszolgálati televízió etikai bizottsága – több panasznak is eleget téve – megvizsgálta a tudósítást, meghallgatta a készítőjét, és várhatóan a jövő héten értékeli a helyzetet.