Az orvosok folyamatosan kérik a lakosságot, hogy adjon vért. Ha az emberek évente kétszer adnának vért, ez elég lenne az összes kórházban ápolt betegnek ? jelentette ki rádiónknak Doina Goşa a fővárosi Vérközpont igazgatója. A válság azért következik be, mert az emberek csak akkor mennek vért adni, ha rokonuk, ismerősük betegedik meg. Doina Goşa elmondta, egy vérvételnél 450 milliliter vért vesznek, a vérvétel biztonságos körülmények között történik és a véradónak sem lesz ettől jelentős kellemetlensége. A statisztikák szerint csak a lakosság két százaléka véradó, ami nyolcszor kevesebb az európai átlagnál.