A magam részéről országos viszonylatban jónak, a rommagyarság szempontjából pedig egyenesen üdvözítőnek tartom, hogy decemberben lesznek a parlamenti választások. Ugyanis a kampány ez esetben nem tevődik rá, nem keveredik a hangos csinnadrattával, a sajnálatos és szempontunkból erősen kontraproduktív, egyenesen káros Magyarországon zajló gyűlöletkampánnyal, amihez ? sajátos helyzeténél fogva árnyalatnyi különbségekkel ?, de minden rommagyar politikai szervezetnek viszonyulnia kell.
(A ?nagyobb biztonságot? szlogenné formáló szövetség máris ilyenféle hangokat igyekszik pengetni, az EMNx-ek meg nyíltan kampányolnak, aktívan ?idegen-gyűlölnek?.)
És nem kétlem, hogy ugyanarra a populista demagógiára, a menekültek/bevándorlók elképzelt képe elleni ?szimbolikus harcra?, árnyékbokszolásra, ami odaát folyik, igény- és vevő errefelé is volna, kísértésbe ejtve politikusainkat.
Ez persze a román politikai mezőnyre is áll, és jelei vannak annak is, hogy ezzel a témával és demagógiával indul ?hódító útjára? egy szélsőségesen nacionalista román párt, mely eddig nem találta helyét a palettán. ?Igény? persze, akár a szakállas viccben, eddig is lett volna rá, csak ma már az általános, jól bevált etno-nacionalista diskurzusok nem igazán vonzóak, újra kell tematizálni azokat, hogy azután tematizálni lehessen velük a közvéleményt.
Nemcsak a román politikai mezőny, hanem hovatovább az egész társadalom egy kiterjedt ?patronalisztikus? rendszerré alakul, amelyben a társadalom aktorjai minden szinten beszámítolják a korrupció-effektust, a részrendszerek specifikus korrupciós kitettségét, az általa meghatározott, általában rejtett viszonyokat és kapcsolathálókat.
Egyszóval, ha még létezik valamelyes társadalmi stabilitás, egyén és társadalom ? értsd: állampolgár és állam ? között bármilyen egyensúlyi helyzet, azt a korrupt hálózatok közvetítik, nem csak a gyakorlatban, mint kivételt, hanem már elvben is, mint főszabályt.
Az egyének, az élet minden területén a személyes jutalmak és büntetések láthatatlan korrupciós hálózatainak használatával remélik megvalósítani a céljaikat, ehhez pedig patrónust ? és nem elöljárót, vezetőt vagy képviselőt ? választanak, és mintegy automatikusan válnak az erős és befolyásos patrónusok klientúrájává. (Nem mellesleg így járnak el pártok is, a rommagyarok leginkább a magyarországi autokrata kormányzást választják patrónusuknak.)
A közéleti korrupcióra mint egyensúlyteremtő, illetve hordozó közegre, mint megkerülhetetlen tényezőre számítanak egyének és közösségek egyaránt. És teszik ezt akkor is, amikor jövőjük szempontjából meghatározó döntéseket hoznak, mondjuk a parlamenti választások alkalmával (is), és ezt a patronális rendszert (lásd. H.E. Hale) kellene lebontani, ehhez kellene a kampánynak és a nyomában megválasztott új parlamentnek a maga eszközeivel hozzájárulnia.
Ma Románia, a román politikai mezőny és társadalom legnagyobb problémája (még?) nem a menekültek és bevándorlók kérdése, akik nagy ívben elkerülik az ország területét, hanem a korrupció, ami minden egyes szegmentumát átjárta a gazdaságnak, társadalomnak és közéletnek, kormányzati szinttől egészen a legalsóbb adminisztratív szintekig, a köznapokig.
A korrupció (kultúrája) a társadalom valós, sőt mára már az elképzelt/elképzelhető, működésmódjának is az éltető eleme, elképzelni is nehéz, hogy nélküle is létezhetne gazdaság, politika, média, sőt akár köznapi emberi kapcsolathálózatok akár.
Olyan probléma, mely immár a társadalom ? és annak külső-belső imidzsét egyaránt meghatározza ? emblematikus, jellegével/jellemével összekapcsolódott, ha Romániát mondunk a közéleti korrupció országát nevezzük meg. Ezért, ha valós kampány és azután téttel rendelkező, a társadalom alapvető problémáját fölvető demokratikus választások elé nézünk, akkor ez a kérdéskör minden párt és politikai formáció számára megkerülhetetlen kellene hogy legyen.
És ennek nem látni jeleit, sőt mintha az ellenkezője történne, mintha a korruptakat akarnák új patrónusnak a népek, mintha a korrupcióellenesség fulladna ki, hiteltelen ügyészség és bíróságok hathatós segítségével. Tartok tőle, a mostani választások, akárcsak az eddigiek, minden elnöki ígérgetés és DNA-s bilincscsörtetés ellenére nem megújulást, hanem csupán patrónusváltást fog eredményezni, egyébként minden marad a régiben.
Nem állítom, hogy könnyű volna a korrupt rendszer leépítése ? ez több apró és azután sok bonyolult kis és nagy momentumot fel kellene hogy öleljen, mondjuk a feddhetetlenség valós számonkérésétől, egészen a mandátumszám maximálásig, a valós előválasztásoktól a széleskörű társadalmi konzultációkig stb., és azután a törvénykezés felülvizsgálatától egészen az adminisztráció átfogó reformjáig terjedően ?, de mikor, ha nem most kellene elkezdeni?
Nem látni egyetlen politikai formáció háza táján sem a lázas korrupcióellenes föllépésre való készülést (sőt, sorra és szép csendben iktatnak be megvádolt és újraválasztott helyhatósági elöljárókat), gesztusok azért vannak, kivételt a rommagyar politikai pártok és establishment képez.
Ha rájuk figyelünk, akkor rommagyar korrupció nincs, sőt blaszfémia annak emlegetése is (olvasom, hogy politológusok néha nagy bátran kijelentik: a korrupciónak nincs etnikuma/nemzetisége ? felteszem, ezzel a roma kisebbségre célozhatnak, vagy a többi apró, alig jelenlevő kisebbségre ? mert azután elfelejtenek szót ejteni a rommagyar közéleti korrupcióról, mely éppen olyan természetű és kiterjedtségű stb., mint a többségi).
Miért probléma ez? Tudom, hogy sokan vannak, akik számára a téma nemcsak nem szenzitív, hanem egyenesen támogatnák a saját etnikai alapon szerveződő korrupciót. Csakhogy utána ne csodálkozzanak, ha úgy érzik: a politikai képviselet nem őket, hanem a láthatatlan korrupciós hálózatok érdekeit képviselik, annak a szolgálatában állnak.
Sokan azt mondják, elenyésző az, amit rommagyar közéleti személyek eltérítenek (magyarán ellopnak) a közösből, hagyjuk békén őket, hiszen ?cserében? milyen ?jó magyarok?. Az ilyesmit hangoztatók, nem számolnak azzal, hogy korrupt ténykedésükkel párhuzamosan, annak egyenes folyományaként a politikusaink kiszolgáltatottá, zsarolhatókká lesznek, és ismét csak okkult akaratot fognak képviselni a magunké, illetve a közjó helyett.
És nem utolsó sorban a közéleti korrupcióval, a hozzáértés szorul ki a közéletből, a politikai döntésekből, mert nem szakértői kört, hanem klientúrát építenek, hoznak be maguk mellé, illetve ?alá? a korrupt patrónusok stb. (Csak egy példa, ahogyan az RTV-t ?felügyelő? kliens-hölgynek hallgatnia kell a köztévé nacionalista kirohanásakor, amit egy kolozsvári koncert kapcsán rittyentenek ki a nézők elé, megkeserítve a KMN záró akkordjait, mert ugye, „nem azért van ott”, hogy ilyenkor föllépjen, csak kliens: ?a főnök sajtósa?.) És napestig folytathatnám a korrupció társadalomromboló hatásainak fölsorolását anélkül, hogy morális frázisok pufogtatásához kellene folyamodnom.
Hallom/olvasom, hogy az RMDSz-ben jönnek a második vonalbeli jelöltek (mellesleg egy országos kampányt egységes jelölési/előválasztási eljárással lenne kívánatos megszervezni, végül mindenki egyenlő mandátumot nyer, és néhol erről nagyon szűk klienteláris körben döntenek, máshol meg széles konzultáció lesz; nem mellesleg ez a szövetség szétesettségét, meghasonulását is jól jelzi, az MPP-nek átadandó helyek kapcsán fölmerülő acsarkodásról már ne is szóljak), viszont ugyanabba a patronális és elévült rendszerbe.
Mitől ne korrumpálódnának az újak, ha klienteláris kapcsolatokon keresztül, lojalitási teszteken át jöhetnek rég beágyazott és kimozdíthatatlan patrónusokat kiszolgálni? Magyarán, mikor meri majd kimondani valaki Udvarhelyen a fő-fő patrónusnak (helyi és egyben központi kiskirálynak), hogy eddig volt? És a Maros megyei jelölés sem lefutott ügy, lesznek még meglepő fordulói (soha ízléstelenebb pálfordulást nem láttam, még a felszínes diskurzusok szintjén sem, mint az egyik új, mindeddig kritikus jelölt benyaló fölszólamlásai ? Vasst szenátornak, hej!), a háttéremberek gondoskodnak majd erről.