Segélycsomagot szavazott meg a kormány a múlt heti olaszországi földrengésben meghalt román áldozatok családtagjainak és a román sérülteknek. Az Olaszország középső részét sújtó, csaknem háromszáz áldozatot követelő szerda hajnali földrengésben 11 román állampolgár vesztette életét, egyet továbbra is az eltűntek között tartanak nyilván, hat román sérültet pedig kórházban ápolnak. A 11 román áldozat közül hetet Romániában akarnak eltemetni a hozzátartozók: hamvaikat hétfőn indították útnak Olaszországból, a repatriálás költségeit a bukaresti külügyminisztérium tartalékalapjából fedezik. A kormány döntése értelmében a román állam átvállalja azoknak a katasztrófában megsérült románoknak a kórházi kezelési költségeit, akik nem rendelkeznek biztosítással, és lakhatási támogatást nyújt azoknak a román családoknak, amelyeket a természeti csapás megfosztott otthonuktól. Dacian Ciolos miniszterelnök ugyanakkor felszólította a Belügyminisztériumot, hogy két héten belül hozzon nyilvánosságra naprakész jelentést arról, milyen mértékben vannak a román hatóságok felkészülve egy súlyos földrengésre.
Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Figyeljünk oda kinek fizetjük ki az útadót
Nem engedélyezett portál szed be útadó illetéket - figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR). Az erovinieta.net portálon a…
Tovább...Pénzügyminiszter: A kamatszint 7,3%-ra emelkedett
A pénzügyminiszter szerint fennáll a veszélye annak, hogy Románia államadós-besorolása a „junk” kategóriába csúszik.
Tovább...AEI: A május elsejei ünnep drágulásokat és helyi ellátási zavarokat hozhat
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és…
Tovább...