Kedves hallgatóim, végetért a XXXI. nyári Olimpiai Játékok, az első, amelyet a dél-amerikai földrészen tartottak, és ettől azonnal nem is nyári játékok voltak, hiszen amikor nálunk, az északi féltekén nyár van, a délin éppen tél.
No de megvolt nagy nehezen, és a sporteredményeket, az érmeket, a magyar és a román résztvevők eredményeit ? főleg ahhoz képest, hogy milyen keveset láttunk ebből az olimpiából ? rengeteg kommentár kísérte. Úgyhogy most nem eredményekről szeretnék beszélni önöknek, hanem a versenyek körülményeiről, mondjam úgy, szervezési tanulságairól. Amelyek mindenképpen érdekesek, de még inkább azok, ha arra gondolunk, hogy nyolc év múlva, a 2020-as tokiói olimpia után szerencsés esetben Budapest adhat otthont a Játékok XXXIII. kiadásának.
Önök a tanúim, hogy a brazil olimpia előtt nem nagy lelkesedéssel írtam az ócsároló, előre lehúzó kritikákról. Nos, most, a végén ? illetve ha figyelembe vesszük, hogy szeptember elején-közepén ugyanazokon a helyszíneken lezajlanak a paralimpia, a testi és értelmi fogyatékosok, sérültek játékainak versenyei, épphogy azok előtt ? szóvá lehet tenni a hibákat is. Mert volt éppen elég hiba.
Az olimpia előtt a legnagyobb aggályok a Zika-vírussal kapcsolatban fogalmazódtak meg, amely az anyaszervezetbe jutva az embernél az újszülöttek kisfejűségét okozza. Ámde, mint kiderült, ez puszta rémhír, vaklárma volt, az olimpia idején egyetlen zikavírusos megbetegedés sem történt. Ami egyébként várható volt, hiszen télen a járványveszély nem reális. Pedig emiatt mondta le előzőleg számos sportoló a szereplését, és vélhetően sok szurkoló is ezért maradt távol. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy tudatos brazil-ellenes és olimpia-ellenes diverzó történt. Mindenesetre nem egy sportágban más eredmények születtek volna, ha mindenki ott van, gondoljunk férfi teniszben Roger Federer, női teniszben Simona Halep távolmaradására.
Kirívóan más lett volna az eredménylista a dopping-ügyek nélkül. Mint ismeretes, az orosz atlétacsapatot egészében eltiltották az olimpiai részvételtől, más orosz sportolók és sok más országbeli jónéhány sportoló mellett. Most olvasom, hogy a paralimpia versenyeiről az oroszokat mind kitiltották, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szigorúbb volt, mint a NOB, talán több ideje is volt részletesen adatolni az orosz állam által támogatott doppingolást. A botránynak még nem látjuk az összes következményeit, de egészen biztosan kihat az olimpiai mozgalom jövőjére. Sokan persze az ilyen intézkedések mögött sportdiplomáciai manővereket, politikai részrehajlást sejtenek, mondván, hogy úgyis mindenki sportol, de egyrészt egyeseknek jobb és nehezebben kimutatható ajzószereik vannak, másrészt velük szemben nem olyan szigorú az ellenőrzés.
Folyamatosan fény derül doppingszerek használatára az idei versenyeken is, például több kínai műugrótól és más ország sportolóitól, zömükben súlyemelőktől is biztosan elveszik az érmeiket, helyezéseiket ? ami jelentősen átírja az éremtáblázatot.
Hatalmas gondot jelentett Rióban, nos igen, a rossz infrastruktúra; kezdetben szinte semmi se működött, voltak szállodák, ahol a harmadik napon jött meg a melegvíz satöbbi. Végig botrányos maradt közbiztonság, rengeteg lopás, akár fegyveres támadás történt sportolók, edzők, kísérők, újságírók ellen, akik elhagyták az olimpiai falu területét.
A pénzügyi mérleg szempontjából is nagy csapást jelentett a nézőhiány. Ez nyilván tetézte a hárommilliárd dollárból kiépített új metróvonal, a vélhetően brutális költségvetési mínusz és az olimpiát övező társadalmi konszenzus hiánya okozta gondokat. A focidöntőre persze megtelt a Maracana stadion, de egyes sportágak versenyei szinte teljesen nézők nélkül zajlottak. Amikor pedig telt ház volt, a nézők gyakran sportszerűtlenül viselkedtek ? erről szólt a múlt csütörtöki jegyzetem.
Kedves hallgatóim, jómagam az idei olimpia legelkeserítőbb hibájának mégis azt tartom, hogy a szervezők ? és itt nem csak a brazilokra gondolok! ? egész egyszerűen nem voltak képesek megfelelően szakképzett, igazságos játékvezetőket biztosítani a versenyekre. A bírókkal elsősorban a küzdősportokban akadtak gondok. Súlyos játékvezetői részrehajlás áldozata lett például Lőrincz Viktor magyar birkózó, de szemtanúk, szakemberek szerint az még semmi volt ahhoz képest, amit az ökölvívóbírók műveltek. Többet közülük haza is kellett küldeni még a játékok vége előtt, de ez nem vigasztalja a pórul járt sportolókat.
Gondolom egyetértünk, kedves hallgatóim, hogy egy élsportolót aligha érhet nagyobb tragédia, erkölcsi igazságtalanság, mint amikor négy évi kemény munkájából csúfot űz egy bűnös, rossz döntés, ítélet. Sajnos ezzel a megállapítással kell búcsúznunk a Rio de Janeiro-i olimpiától.