A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet. Az együttes kedden este adott koncertet az erdélyi város főterén a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely „vitatottnak és revizionistának” nevezte a magyar együttest. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok önszervezője az MTI-nek elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a közszolgálati televízió a koncertről, egyértelműen „kifordították” a szám üzenetét. Közölte, hogy levelet írtak a közszolgálati televízió és az audiovizuális tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást.
Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...Kiosztották az Oscar-díjakat
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...