Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szombat reggel. A lobogót Áder János köztársasági elnök jelenlétében, a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. A ceremónián Áder János mellett részt vett Kövér László házelnök, miniszterek, a kormány több képviselője, állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői, valamint családok, civilek százai. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le katonai esküjüket. A központi programok között idén is van parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, a Clark Ádám téren pedig egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet és az ünnepi programokat tűzijáték zárja a fővárosban. Mindemellett országszerte számos településen tartanak programokat az állami ünnepen.
Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Magyar-román projekt segíti az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult…
Tovább...Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Tovább...Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan Zelenszkij fenyegetése
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait.…
Tovább...