Vádat emelt ma a katonai ügyészség Tudor Postelnicu, a Securitate egykori vezetője, George Homo?tean volt belügyminiszter, valamint a Securitate két tartalékos tisztje, Marin Pârvulescu őrnagy és Vasile Hodi? ezredes ellen. A négy férfit felelősnek tartják Gheorghe Ursu, volt politikai fogoly 1985-ben kínvallatások nyomán bekövetkezett haláláért.

Az építészmérnök Gheorghe Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

A két tartalékos tisztet emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják az áldozat halálához vezető verések, testi-lelki kínzás, az élethez való emberi jog korlátozása miatt. Tudor Postelnicut és a volt belügyminisztert bűnsegédlettel vádolják.

A katonai ügyészség mai közleménye egyebek mellett azt rója fel nekik, hogy 1985 őszén az Ursu-ügy politikai, megtorló jellegét meghamisító hivatalos iratokat juttattak el Románia párizsi és washingtoni nagykövetségéhez.

Az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.

George Homo?tean és Tudor Postelnicu az első két politikai vezető, akiknek nem végrehajtókként, hanem értelmi szerzőkként kell felelniük a kommunizmus idején elkövetett embertelenségekért.