Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap, a négyszázadik évfordulójához közeledő tanintézetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, a román állam 2004-ben szolgáltatta vissza az egyháznak az épületet, amelyet az önkormányzat és az egyház együttműködve újított fel. A nagyenyedi kollégium az egyetlen olyan épület, amelynek a könyvtárát is visszaszolgáltatták az egyháznak, miután az egyház elvállalta annak felújítását és karbantartását, illetve a munkálatok projektjét is elkészítette. A nagyenyedi önkormányzat vállalta, hogy közösen pályázzanak az iskola felújítására, így a polgármesteri hivatalnak 25 évig nem kell az épületért bért fizetnie, amennyiben abban magyar nyelvű oktatás folyik. A jelenleg 700 diákot nevelő nagyenyedi kollégium a dél-erdélyi magyarság egyik legfontosabb intézménye, ahol az elméleti osztályok mellett szakoktatás is folyik, hogy minden diák saját képességeinek megfelelően tudjon mesterséget tanulni, majd munkát vállalni.
Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...A parlament jövő csütörtökön szavaz a 2026-os költségvetés-tervezetről
Az ütemterv szerint a törvényhozók hétfőn 13 óráig nyújthatnak be módosító javaslatokat a 2026-os állami költségvetés és társadalombiztosítási költségvetés tervezetéhez,…
Tovább...Fele sem készült el a vasúti felújításnak
Ilie Bolojan miniszterelnök figyelmeztette a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal villamosításán és korszerűsítésén dolgozó kivitelezőket, hogy négy hónap áll rendelkezésükre a munkálatok felgyorsítására…
Tovább...